Petneházy Dávid nevét 1998. május 30-án vette fel iskolánk. A 20 éves évfordulót háromnapos rendezvénysorozattal ünnepeltük.
Az 1. napot visszaemlékezéssel kezdtük. Siposné Juhász Ildikó, akkori igazgatónő mesélt a gyerekeknek a névadásról, annak előzményeiről:
Mi volt a célja a névadásnak?
Hogyan történt a névadó személyének a kiválasztása?
Milyen kutatás előzte meg?
Hogyan történt a közvéleménykutatás?
stb.
Az előadást vetítéssel egészítettük ki. Megmutattuk a gyerekeknek a névadóünnepségről készült videófelvétel néhány részletét, majd a 2001-es emléktábla-avatást és a 2002-es zászlóavatást.
Ezt követően a délelőtt folyamán "Magyarország, szeretlek!" vetélkedőt játszottunk, melynek segítségével felidéztük azokat az ismereteket, amelyeket illik tudnunk Petneházy Dávidról, a történelmi korról amelyben élt, valamint néhány érdekességet iskolánk múltjáról és jelenéről.
Délután 16 órára érkeztünk újra az iskolába az ünnepélyes megemlékezésre. A Csiribiri és a Csicsergők csoport közösen mutatta be a "Két pogány közt" című történelmi játékot - méltó emléket állítva névadónknak.
A napot koszorúzással zártuk. Az iskolánk előkertjében a Petneházy Dávid emlékére állított életfánál koszorúk elhelyezésével tisztelegtünk névadónk emléke előtt.
Köszönjük mindenkinek, aki velünk ünnepelt ezen a számunkra fontos és jelentős napon, és aki koszorút helyezett el névadónk emlékére.
Köszönjük a települési Önkormányzat anyagi támogatását!