TISZTELT SZÜLŐK!
A tanévkezdéssel kapcsolatban szeretném Önöket tájékoztatni.
2020. augusztus 18.-án megkaptuk az Emberi Erőforrások Minisztériumától a köznevelési intézményekre vonatkozó intézkedési tervet a járványügyi készenlét idején alkalmazandó eljárásrendről.
Elsősorban arra a pozitív változásra szeretném felhívni a figyelmet, hogy tantermi oktatással kezdhetünk. Azért, hogy ez minél tovább így legyen, sajnos sok, talán Önök számára túlzónak számító intézkedést kell foganatosítani.
- A tanév szeptember 1.-jén kedden 8 órakor kezdődik. Gyülekező a korábban megszokott rendben az udvaron történik 7:45-ig. (Lehetőleg a csoportosulások elkerülésével.)
- Hagyományos tanévnyitó ünnepséget nem rendezünk, nem tudjuk biztosítani a kötelező előírásokat.
- Az első tanítási órák osztályfőnöki órák lesznek. A tankönyv csomagot is ekkor kapják meg a diákok, illetve azokat a nyomtatványokat, amelyeket majd kérünk minél hamarabb visszajuttatni.
- Az első héten a délutáni foglalkozások nem lesznek megtartva, azok megszervezése történik, így ebéd után a tanulók hazamennek.
- A hazaindulás pontos idejét még nem tudjuk megmondani, hiszen az étkeztetés szabályai is szigorodtak, egyszerre kevesebb tanuló tartózkodhat az ebédlőben.
- Az étkezéssel kapcsolatosan kérjük, hogy 2020. augusztus 28.-ig, péntek délig jelezzék az osztályfőnökök, vagy az iskola felé, amennyiben az első héten ebédet vagy teljes ellátást igényelnek, mivel a létszámot péntekig az élelmezésvezető felé jeleznünk kellene.
- A tanulókat a szülők a bejáratig kísérhetik, illetve a tanítás végén ott várhatják.
FONTOS!
- Kérjük a szülőket, hogy csak egészséges gyermeket engedjenek iskolába jönni. Ha bármilyen (akár enyhe) tünet is jelentkezik, mindenféleképpen maradjon otthon a tanuló. Betegség után csak orvosi igazolással jöhet ismét közösségbe.
- Tisztasági csomag legyen mindenkinél: törölköző, szappan, papírzsebkendő, szalvéta (tízórai miatt), pohár, WC papír, Nem kötelező elem, de lehet kézfertőtlenítő gél, illetve a maszk.
- A maszk viselésére vonatkozó szabály, hogy a felső tagozatosok számára, amennyiben nem megoldható a megfelelő távolság betartása a maszk viselése ajánlott. (de nem kötelező)
- Kérnénk a szülőket, hogy használják a Kréta üzenet funkciót, ha bármilyen kérdésük, kérésük lenne.
- Természetesen az osztályfőnökök szívesen segítenek. Bizalommal forduljanak hozzájuk.
Ahhoz, hogy a tanítás tantermi keretek között folyhasson, mindenféleképpen szükségünk van a szülők megértésére, segítségére és türelmére. A hírekből már tudjuk, hogy nem jár túl messze a fertőzés településünktől.
Ha a környezetünkben is megjelenik a vírus, sajnos át kell térnünk a digitális munkarendre. Remélem ezt mindenki szeretné elkerülni! Együtt könnyebben átvészelhetjük ezt az időszakot.
Bármilyen észrevételük, kérdésük, kérésük lenne, forduljanak bizalommal az osztályfőnökök vagy az iskolavezetés felé.
Petneháza, 2020.08.24.
Tisztelettel: Törösné Daku Mónika
megbízott intézményvezető