Környezetvédelmi nap 2019.

Iskolánk az Ózon Világnapja alkalmából szervezett Környezetvédelmi Napot 2019. szeptember 27-én a helyi Vágta-Lovastanyán tartotta meg.

Ezen a napon iskolánk tanulóinak 2 fő programot szerveztünk:
Az egyik ilyen program a Természetesen játszunk! volt, ahol az 1. osztályosokat olyan játékos foglalkozások várták, melyek segítségével játszva tanulhattak a környezetvédelemről, a szelektív hulladékgyűjtésről és az újrahasznosításról. A gyerekek nagyon ügyesen teljesítették a feladataikat, és a nap végére szép kis festményeket is elkészítettek.

A másik program a Változik a világ című vetélkedő volt, ahol 3. osztálytól 8. osztályig (4-8 fős) csapatokat alkotva vehettek részt a tanulók tudásukat, ügyességüket összemérve. 14 állomáson keresztül olyan feladatokat kellett megoldaniuk, mely pontos rávilágítást adott a mindennapi hulladék mennyiségéről, a hulladék tudatos szelektálásáról, újrahasznosításáról, az ózonréteg megóvásának fontosságáról. A csapatok menetlevél segítségével gyűjthették pontjaikat.

Bár nem minden csapatnak sikerült végigmennie az összes állomáson, hiszen voltak olyan nehezebb és időigényesebb állomások, amik igen lelassíthatták a csapatokat, de azok teljesítésével magasabb pontszámhoz juthattak. Ezáltal a csapatokat nem sok pontkülönbség választotta el, a tanulók kimagaslóan jól teljesítettek ezen a napon, amire büszkék vagyunk.

Győztes csapatok
Alsó tagozatban
 Alsó tagozat nyertesei

Felső tagozatban
Feltöltés alatt...

 


Galéria


BEZÁRÁS