Váci Dunakanyar Színház előadása

2019. február 22-én a Váci Dunakanyar Színház, Escargo Hajója színházi társaság "Rabok Legyünk, Vagy Szabadok?" című előadását láthattuk.
Két fiatal színész Komlóczi Zoltán és Arató Máté vezetésével a gyerekeket is bevonva játszották el a darabot.
Kellemes hangulatú perceket töltöttünk együtt, miközben a gyerekek fantáziáját is megmozgatták.
Már-már hihetőek voltak az elhangzott gondolatok, de a végén rá kellett jönni, hogy az internet félrevezetett.
A színészek közvetlenek, barátságosak és gyermekközpontúak voltak.
Köszönjük a lehetőséget, hogy részesei lehettünk egy ilyen előadásnak is.


Galéria


BEZÁRÁS